Szijjártó Péter fiatal republikánusoknak magyarázta New Yorkban, hogy David Pressman a magyar ellenzék valódi vezetője
A külügyminiszer szerint ez nemcsak szórakoztató, hanem az ő támogatottságukat is növeli.
A külügyminiszer szerint ez nemcsak szórakoztató, hanem az ő támogatottságukat is növeli.
A Human Rights Watch legfrissebb éves jelentése szerint a jogállam és a demokratikus intézmények elleni kormányzati támadások fő elszenvedői az érdekképviseletek, a sajtó, a közintézmények, a civil társadalom, a nemi kisebbségek, a nők, a romák és a menekültek.
Kétmilliós közmédiás fizetését cseréli bő ötmilliósra Lánczi Tamás a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökeként, amely posztra ráadásul korlátlanul újra kinevezhető. Viszont nem vezethet többé műsort az M1-en, és Habony Árpádnak is más cégvezetőt kell találnia londoni vállalkozásához. Arról pedig, hogy mit várhatunk az új hivataltól, Lánczi korábbi nyilatkozataiból, erős mondataiból próbáltunk képet kapni.
A 96 éves matematikus az életéről, a bunyevácságáról, a tanítás fontosságáról mesélt, no meg arról is, hogy szórakozásképpen olykor erotikus regényeket ír, de megvan a véleménye a szuverenitásvédelmi törvényről is.
A szuverenitásvédelmi törvény és a Szuverenitásvédelmi Hivatal pusztán politikai propaganda, a kormány célja, hogy az aktív polgárok fenyegetve érezzék magukat. Az elnyomással szemben két eszközünk is van: példát mutatunk másoknak azzal, hogy nem hagyjuk elhallgattatni magunkat, és civil partnereinkkel együtt, közösen cselekszünk. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatójának írása.
Ha Novák Katalin is úgy akarja, februártól működhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal, ami lehet, hogy nem lesz több, mint politikai furkósbot a Fidesz vagy a kormány érdekeinek szolgálatában.
Több ponton is ismét módosította az Alaptörvényt a Fidesz-kétharmad. Ezzel alkotmányos hivatkozást a leendő Szuverenitásvédelmi Hivatal, globális adatkezelővé válik az állam, megszűnnek a szakszervezetek a honvédségnél, és nem lesznek többé bevándorlók sem Magyarországon.
Az amerikai nagykövet az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén mondott beszédet, melyben arra figyelmeztetett, hogy a NATO több egy szerződésnél, amelyben elég annyi, hogy mindenki teljesíti a kötelezettségét – a NATO ugyanis egy értékközösség. Beszélt arról is, hogy azon tűnődik, vajon Orbán radikális külpolitikája összhangban áll-e az amerikai cégek itteni hosszú távú kötelezettségvállalásaival.
Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Élő közvetítésünk.